Termékvisszaküldés és panaszkezelés

1) Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban: Felhasználó).
2) A terméknek a Felhasználó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított 14 (tizennégy) naptári napon belül a Felhasználó a szerződéstől indokolás nélkül elállhat. A Felhasználó a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát. Ha a Felhasználó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 2. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból a Felhasználó felhasználhatja jelen ÁSZF mellékletében bemutatott elállási nyilatkozatmintát is.
3) A Felhasználó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Felhasználót terheli annak bizonyí-tása, hogy elállási jogát megfelelően gyakorolta.
4) A Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Felhasználó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Felhasználó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailben történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő-számítás szempontjából. A Felhasználó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
5) A Felhasználó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató 2. pontban feltüntetett címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Felhasználó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.
6) A terméknek a Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége a Felhasználót terheli. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Felhasználót semmilyen más költség nem terheli.
7) Ha a Felhasználó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Felhasználó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Felhasználó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Felhasználó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Felhasználó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha a Felhasználó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja, e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Felhasználót semmilyen többletköltség nem terheli. A Felhasználó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

A Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog:

a) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Szolgáltató;
b) olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Felhasználó személyére szabtak;
c) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
d) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Fogyasztó a csomagolást felbontotta;
g) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
h) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
i) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a Szolgáltató a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a Fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási jogát.

További jogérvényesítési lehetősége

Amennyiben Szolgáltató és Felhasználó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, további lehetőségek állnak nyitva Felhasználó számára.
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál
A Felhasználó fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet a Szolgáltatóval szemben. Az első fokon eljáró járási kormányhivatalok felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://jarasinfo.gov.hu/.
Békéltető testület eljárásának kezdeményezése
A Felhasználó békéltető testületi eljárást kezdeményezhet a Szolgáltatóval szemben. A békéltető testületek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg:
https://bekeltetes.hu/.
A Szolgáltató székhelye szerint illetékes a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület.
Székhelye: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Levelezési címe: 1364 Budapest, Pf.: 81
E-mail címe: bekelteto.testulet@csmkik.hu
Telefonszáma: +36-62-554-250/118
Ügyfélfogadás: H-P: 9.00-11.00 között

Panasztétel kezdeményezése az európai uniós vitarendezési platformon
Amennyiben az online vásárlás során felmerült probléma vagy vita nem rendeződött el a Szolgáltatóval vagy a hazai fórumokon, panaszát a következő platformon keresztül terjesztheti európai uniós vitarendezési testület elé:
https://ec.europa.eu/
Bírósági eljárás kezdeményezése
A Felhasználó polgári pert kezdeményezhet a Szolgáltató ellen. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – a lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek.

1. Melléklet: Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(A szerződéstől való esetleges elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza 14 napon belül.)
Címzett: RENEWAL-HUNGARY Kft.
Cím: 6771 Szeged, Iskola utca 7.
Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi termék(ek) adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja / átvétel időpontja:
Rendelésszám:
A Felhasználó neve:
A Felhasználó telefonszáma:
A Felhasználó címe:
Kelt
A Felhasználó aláírása